2010/09/23

boeuf bourguignon (burgundi marharagu)

Pár napja sincs, hogy megint megnéztem a Julie/Julia filmet. Fantasztikus, különösen nekünk, amatőr gasztrobloggereknek. Ihlet, elhatározás. A boeuf bourguignon-t el kell készítenem.

Tegnap délután. Kivettem a mélyfagyasztóból a marhát. Comb, felkockázva, igazi bio, mert az apóséktól kaptuk. Elszalajtottam a férjem vörösborért. Ezzel eldőlt, hogy ma megcsinálom. Éjjelre nem akartam ott hagyni a tűzön, mint Julia, de hajnalban már a vezérhangya ott volt a fejemben.

Ma reggel. Reggeli után férjem el, én meg nekilátok, remélve, hogy a kisfiam most eljátszik nélkülem is. Mintha megérezte volna, hogy ez most fontos, hagyott szépen előkészülni. Mióta itthon vagyunk, folyamatosan beszélgetek, a fokhagymához, répához, láboshoz, mindenhez, hogy a kisfiam hallja a hangom. Ő meg itt van, hol a lábam alatt, hol a műanyag edényekben. :) Laptopon Tejbegríz blogja kinyit, ez a fő iránycsapás. Lemérem, a húsom fél kiló, ezért minden adagot felezek az ottani recept szerint.

Nem fogy sok edény, mindössze három. Egy, amiben az alaplevet és a vörösbort felforralom, egy kis tálka, amibe a külön (!) megpirított dolgokat (bacon, hagyma, répa, ebben a sorrendben ) kiszedem és maga a nagylábos, amiben végül a húst is előpirítom. Aztán kis lisztet szórok rá, meg sót, borsot, ezzel is pirítom, majd mehetnek hozzá a többiek, meg a babérlevél, kakukkfű, fokhagyma, kis paradicsomlé.

Fél kilenc. Rotyog kis lángon lefedve, legközelebb 10 órakor kavarok rajta egyet. Az alapléből hagytam egy kicsit, hogyha szükség lenne rá, pótoljam a folyadékot, ne kelljen felvizezni. Tervek szerint 2,5 óra a tűzön (én nem a sütőben készítem, mert valahogy nincsen jénai tálam), ebédre elkészülök.

Időnként fel kell kaparni a lábos aljáról a letapadt levet/rostokat, hogy nehogy odaégjen (ez sűríti be egyben a levét) és folyadékkal pótolni, ha szükséges. Nálam kellett.

hozzávalók tehát:
fél kiló marhacomb kockákra vágva
1-1 répa, vöröshagyma
10 dkg bacon kockákra
só, bors, kakukkfű, fokhagyma, babérlevél, paradicsompüré
3 dl száraz vörösbor (Teleki Villányi caberné sauvignon)
2 dl marha alaplé

előkészítés fél óra, a tűzön plusz 2 óra legalább. 4 fő tud rendesen enni az adagból.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...