2011/08/19

vöröslencse-bulgur-rizs-lepény


említettem már, hogy mennyire szeretem a vöröslencse levest? Tegnap is azt főztem, követtem a leírásom és hát megint belefutottam abba, hogy a belevaló mennyiség talán túl sok (15dkg lencse, 5 dkg bulgur, 5 dkg rizs). Nagyon sűrű lett a bulgur-lencse-rizs hármasától, már-már főzelék, ezért kivettem két-három merőkanállal a sűrűjéből. Nade ezt most mire is használjam?

Az első gondolat, hogy fasírtgolyókat gyúrok belőle  és kisütöm, de aztán jött egy jobb ötlet. A Jamie Oliver- féle csicseriborsó lepény receptjéből fogom elkészíteni ezt a marokkói?, törökös? lepényünket.

Szóval a félretett levessűrűt lecsepegtettem és 420 gr-ot lemértem, befűszereztem mozsárban tört koriandermaggal és római köménnyel. (A leves miatt már volt az ízében oregano is). Hozzá fél kiló fehérliszt ment, amiben elkevertem 1 tk cukrot, 2 tk sót és 7g szárított élesztőt. Ezt összekutyultam kanállal, úgy nagyjából, majd kézzel tésztává gyúrtam kb. 2 dl vízzel. Ez a tészta inkább a krumplis tésztákhoz fog hasonlítani, sokkal lágyabb, mint egy kenyértészta, de ez nem baj. Volt időm ebédig, addig a hűtőbe tettem 4 gombócnyi tésztát, akkorák kb. mint egy-egy szilvásgombóc, a többi tésztát meg lefagyasztottam.

A hűtőben kicsit megszikkad, felhasználás előtt 20 perccel kivettem, hogy magához térjen. Lisztes lapon egyenként kinyújtottam és forró sütőben, 200 fok felett, a rácsra (sütőpapírra) téve 7-8 perc alatt megsütöttem. Nem muszáj megforgatni. Kivétel után rögtön vajjal megkentem és még így csillogva került az ebéd mellé az asztalra.

Hozzávalók:

fél kiló liszt
420 dkg belevaló, nálam lencse-rizs-bulgur főzet, de lehet csak csicseriborsó, vagy babpüré, ki mennyire merész
2-2,5 dl víz
2 tk só
1 tk cukor
1 zacsi porélesztő
1,5 tk koriandermag
1 tk római kömény vagy csak fél, mert elég intenzív lesz az íze)

némi vaj a tetejére

Vannak részei, ami a lángoshoz hasonló állagúak, aztán a vékonyabbak az indiai papadam snackhez hasonlítanak. Ez utóbbira inkább. Dacára a fűszereknek, a kisfiam mosolyogva ropogtatta.

Update 1.: elővettem a fagyasztóból a lepénytésztát este és a hűtőben hagytam felengedni (és utókelni) másnap délig, kb. tehát 15 órát. Ekkor már szinte kikelt a zacskóból, úgy kellett levágni róla. Erősen liszteztem, de látszott, hogy ebből nem érdemes lapos lepényeket nyújtani, mert nem sikerülne, ezért egyben hagytam és mint egy török kenyérlepény, az ujjammal egyenetlenül ellapogattam. Bő arasznyi az átmérője, a vastagsága meg szűk kétujjnyi. Forró, 210 fokos sütőben egy rácsra tettem sütőpapírra és szép zsemlebarnára sütöttem, hát olyan 15 perc alatt. Nézni kell. Felemelkedett 5 cm magasra. Olyan lukacsos, mint egy jobb ementáli, ruganyos, puha kenyértészta. Fantasztikus!

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...