2010/10/30

mézeskalács 01

az első mézeskalácsom. Ezért úgy döntöttem, hogy próbasütést csinálok, mert majd ajándékba is szeretnék sütni. ( Hiába mondta a szomszédnéni, hogy mindig az első sütés a legjobb...) A neten számtalan jobbnál jobb ötlet van, de járt utat járatlanért..., szóval én megint limarától lesem el a receptjét.

Szuper állaga van a tésztának, én 2 napig pihentettem a hűtőben. Készítés előtt azonban órákkal korábban kivettem, hogy jól nyújtható legyen. Lisztezni egyáltalán nem kell, sütőpapíron nyújtom és formázom, remek. A leeső részek klasszul újragyúrhatók.

Akkor a tészta: (ebből lett másfél tepsi kisforma, és egy másik tepsi, amiben egy díszdoboz alja volt meg az oldalai)


13 dkg méz és 10 dkg vaj (vaj, nem margarin)
ezt mikroban összeolvasztom, langyosra hűtöm.
17 dkg porcukor, 2 egész tojás, csapot tk szódabikarbóna és 1/3 zacskó kész mézesfűszerkeverék
ezeket turmixban összeaprítom.

A két cuccot összekeverem fakanállal és 50 dkg liszttel tésztává keverem, gyúrom. Nem lesz kemény. Mehet a hűtőbe, egy napra, két napra, ahogy kijön a lépés. Sütése: 180 fokon 8-12 percig. Az első tepsi után már a színe alapján látod, h mikor jó. Függ a vastagságától és a sütési módtól is, én nem légkeverem.

Alább az ötletek, amikre a készítés közben jöttem rá:

Trükk 01: Szép egyenletesre érdemes, ezért amikor már úgy látod, hogy kész, akkor még egy percig sodrófával simogasd, úgy lesz igazán sima. :) Sőt.
Trükk 02: Ha a formákat átteszed a tepsibe, akkor az alját fordítsd felfelé, az tükörsima.
Trükk 03: Nagyméretű mintákat, lásd a doboz alja érdemes már magában a tepsiben nyújtani és kivágni, hogy ne kelljen pakolászni, mert deformálódhat. 
Trükk 04: Volt a fiókban egy bourbon vanília rúd, dobozostul. Én ezzel a csővel szúrtam lukat a díszmasninak (lásd jobb felső kép), mert szerintem dekoratívabb, mintha tűvel átszúrnám és cérnával lógatnám fel.
Trükk 05: Van egy almaszeletelő/magozó formám, ezzel beleszúrtam a mintát a gömbformába (óvatosan csak kicsit, hogy benyomódjon), hogy amikor az írókával rajzolom, könnyű legyen rajzolni a mintát.
Trükk 06: én ehhez a tésztaadaghoz a limaránál írt írókamennyiség felét kevertem be - tudod, milyen nehéz elfelezni egy tojásfehérjét??! - és az elég is volt összeállítani a dobozt plusz a díszeket megrajzolni (fél fehérje plusz 10 dkg porcukor, egy csepp citromlé, felverni). Pár forma maradt csak ki. Legközelebb kipróbálom fecskendővel is a rajzolást. Ha maradsz a zacskós megoldásnál, ne kivágd a sarkát, hanem miután megtöltötted, szúrj bele lyukat tűvel. Úgy szép vékonyan lehet vele írni (ezt is kipróbálom, most jutott csak eszembe)

A sűrű tészta, formázásra várva:


Terveim szerint az ajándékokon túl lesz majd egy adventi koszorú, ablakdísz, plusz a nasssolnivaló apróságok is decemberben. Boldog készülődést nektek is!

2010/10/29

rozsos kenyérpuffedli

az Abo sütnivaló rozsos keverékéből használtam ehhez a tésztához. Igyekszem felidézni a pontos arányokat.

3 dl melegvíz, bele 1,5 ek. olivaolaj
só, 5 ml
30 dkg simaliszt
16 dkg rozsos keverék
10 dkg öregtészta
1 dkg élesztő, kis cukor

dagasztás és kelesztés a gépben történt, ez másfél óra volt ma délelőtt. Kivettem, de közbejött a drága kisfiam, úgyhogy a konyhaasztalon még egy órát tovább kelt, anélkül, hogy átgyúrtam volna. A kenyérsütő üstjéből szépen kipúposodott, mire hozzájutottam, hogy megcsinálom.

Késsel 8-9 darabra szaggattam a tésztát és lisztes kézzel lángosra húzogattam és szaladt be a 200 fokos sütőbe, a rácsra. Míg sült, kétszer jól bespricceltem a tetejükre. Felpúposodtak és úgy is maradtak kihűlés után, mivel vastagabbra hagytam a tésztáját. Isteni belül is.

2010/10/28

rozsos zsemle


hozzávalók:
20 dkg öregtészta
10 dkg rozsliszt
20 dkg fehér liszt
krumlipehely úgy 5 ek.

2 dkg élesztő
só, köménymag, cukor
5 dkg vaj
3 dl melegvíz

Az öregtészta tegnapelőtt készült, lefedve a hűtőben tartom és apránként szedek belőle mindig a sütésekhez.
(50 dkg simaliszt, 1 dkg élesztő, só, cukor, 3 dl melegvíz - ezeket összekelesztem és lefedve elteszem)

Fentieket géppel összedolgoztatom és megkelesztem. (1,5 óra). Ez a tészta valamiért igen lágy lett, csak formában működik, készült belőle 2 db zsemleforma és egy lapos hosszú kenyér. 200 fokos a sütőm, amikor beteszem, sajnos nem mértem az idejét, de a zsemléket előbb kivettem, kb 20 perc után. A hosszú formát sütőzacsival lefedtem, de nem kötöttem össze a végét, tehát le is van fedve, meg nem is. Bespricceltem a vizet alá, bőven, úgy 6-8 spricc. A zsemleformák szabadon vannak, az is kapott vizet a tetejére. Vastag héja lett, szép. Nekem ugyan nem repedezik, cserepesedik, de szép. A kis csúcsokat, ami az alsó képen látszik, ollóval szaggattam bele. Ha a tészta keményebb, úgy a csúcsok is látványosabbak lennének. De a megsült tésztám viszont így ruganyos és lukacsos, napokig is.




2010/10/25

kedvencTárgy: papírformák


egy blogkolléga, Sajtkukac javaslatára egy veresegyházi papírboltban megvettem az adventi időszak péksüti/kenyér kellékeit: a gyönyörű sütőformákat. Most azt gondolom, hogy a muffinformákba is kenyérféle fog kerülni, amolyan egy evésnyi adag, meg briós. Tudósítok majd a süthetőségéről később. Köszönöm az ötletet!

2010/10/19

tibeti momo

nemcsak a tibetieké a momo, az egész Himalája régió lakói kedvelik. Én először momóról az észak-indiai túrámon hallottam. Mit hallottam, minden formájában ettük!! Párolva, sütve, hússal, hús nélkül - bár inkább hússal. A ladakhi régió nem vegetariánus, hiszen ott a 4-5000-es hegyek között a jak a fő eledel. A hentesemnél nem volt jakhús, :-O, ezért darált sertéshúsból csináltam.

A közelmúltban járt nálunk a 14. Dalai Láma Őszentsége, ennek kapcsán olvastam, hogy neki is van egy kedvenc momo receptje. ( http://asiarecipe.com/tibveg.html#dalai )
Nála a töltelék krumpli, gomba, jaksajt. Én ma már elköteleztem magam a húsos verzió mellett, de lélekben Őszentsége tiszteletére készítettem az első momo tálat.


Nem fogom mindennap ezt készíteni, csak ha már 4-5 gyerekem lesz, aki a gombócolást, formázást elvégzi helyettem... Igazán pepecs egy munka!

Háromféle alakzatot készítettem. Gömb alakút, félholdat és négyszög alakú csomagot. A felét gőzöltem, másik felét olajjal kisütöttem. Erős, paradicsomos mártogatós járt hozzá.

A tésztája egyszerű: víz, kis só és liszt. Én 35 dkg-ból készítettem, 4 személyre elegendő a gombóc mennyisége. Kemény tésztát gyúrtam, kinyújtottam vékonyra és nagy pogiszaggatóval karikákat gyártottam belőle.

Még tegnap este ízesítettem a darált húst: 3 gerezd fokhagyma, só, bors, 4 szelet gyömbér, fahéj, feketehagymamag, koriander, édeskömény, egy ek olaj. Ezeket aprítottam, zúztam és bele a húsba. Éjjel a hűtőben pihent. Most a tésztakörökre halmozom kiskanállal és készülnek a megfelelő alakzatok. A gőzölés 25 perc legalább (ha nincs pároló, lábos felett egy rács is megteszi, letakarva), a sütés olajban 5-6 perc (ha nem sok az olaj, még szalagos is lesz!), míg megpirul mindkét oldalán. Olyan lett igazán, amilyenre emlékszem a Hegyekből. Szívesen enném újból a helyszínen... 





2010/10/18

kenyérlepény sütőrácson

K.M. kenyérsütőnek és családjának ajánlva Bécsbe :)

ma reggel bekevertem a kenyértésztát 30 dkg öregtésztával. ezt már el kellett használni, bár nem volt büdös vagy ilyesmi, de mindjárt csinálok újat úgyis. Most kipróbálom a lepényt a kisfiamnak, hogy tudjon megint finom héjakat rágcsálni.

Az adagból 8 lepényt lehet formázni, ezért ennyi gömbre osztottam a tésztámat. Pár gombóc kapott ízesítésnek mozsárban aprított fűszereket, koriandermagot és római köményt. Ettől kicsit marokkói lesz az íze. (Az egész tésztába kevertem még az elején majorannát.) Ellapítottam mindet oválisra, némelyiket kézzel, mintha lángos lenne, párat nyújtófával és már másodjára nem hagytam kelni, hanem 230 fokos sütőben a rácsra tettem.

Hamar kész, 7-8 perc 4 darabonként. Néztem nagyokat, amint szépen felfújódik. Gyönyörűség. A sütőrács becsíkozza az alját, így ez lesz a teteje tálaláskor, mert nagyon mutatós.

Szép sorban tehát:

30 dkg öregtészta, 10 dkg rozsliszt, 10 dkg simaliszt
2,5 dkg élesztő, cukor, só
2-2,,5 dl melegvíz, 1 ek olaj
majoranna, koriander, édeskömény

Ezeket kézzel gyorsan összedolgoztam, majd beolajoztam kívülről a tésztát és ment a hűtőbe letakarva pihenni. Eredetileg azt hittem, hogy jópár óra múlva sütöm meg, de aztán másképp alakult. Túl hamar megkelt a tésztám a hidegben is, nem lehetett otthagyni. Kivettem a hűtőből, 8 részre osztottam, beledolgoztam pár lepénybe a fűszereket és már formáztam is.

Közvetlenül a sütés után így nézett ki:

csicseriborsó leves mascarponéval

egy tartalmas leves kell ebédre. Nézzük, mi van itthon. Konzerv csicseriborsó, konzerv paradicsom, hagyma, répa, mascarpone ( Szarvasi. Ezt jópár napja vettem, édességet akartam belőle, de mostanában édesek voltak a napok, úgyhogy inkább elhasználom). Irány a net és találtam egy nagyjából nekem való receptet a Stahlnál.



A legjobb benne az olasz levesalap, a ....(hogyishívják?) Nagyon ízes, hogy a zöldségeket összeaprítja turmixban kis vízzel, olyan illatos a massza, mikor odateszem pirulni, hogy csak jó lehet belőle. Másik tanítása a receptnek a "szegények bora", azaz balzsamecet felvizezve. Ez olyan ízt adott a levesemnek, mintha káposzta is lenne benne, olyan tartalmas, korhelyesen savanyú ízt. És a harmadik tanulásom, hogy a mascarponét minden fakszni nélkül sűrítéshez tudom használni, mint a tejfölt. A kalóriát most nem számolom...

Ezekből készült:

2 répa, 1 hagyma, 3 gerizd fokhagyma, 5 vékony szelet kis gyömbér
5 dkg bacon
1 ek mustár
kolbász, 1 konzerv paradicsom, 1 konzerv csicseriborsó (ez már puha, nem kell áztatni)
kakukkfű

A zöldségeket a baconnel összeturmixoltam kis vízzel és némi olajon jól megpirítottam. Eztán kapta meg a mustárt, kolbászt, paradicsomot, borsót és ezeket is rotyogásig hevítettem. Majd a kakukkfű a tetejére és lehet felengedni 1 liter vízzel kb. Utánaöntöm a balzsamecetes vizet is, ez kb. 2 dl összesen, 3 ek ecet, többi hidegvíz. Lefedem és magábam elrotyog 10 percig. Elzárom és belecsurgatom a 3 ek mascarponét. El tudom képzeni, hogy majd ebédkor a tányérba is teszek kicsit a mascarponéből.

2010/10/16

kenyér kukoricadarával



nem is terveztem, hogy ezt leblogolom, de nagyon finom lett! Csak úgy kísérletezgettem, ezért az arányokat is csak kb. tudom. Meglátjuk a következő sütésnél, hogy eltaláltam-e. ( biztatom is minden sütőstársamat, hogy tegyen azt a tésztákba, ami eszébe jut, valami finom is kisülhet belőle... ) És ez a kenyér a saját aszalt paradicsomom premiere is, mert megbontottam a hűtőben tárolt kis üvegcsét és daraboltam a kenyérbe belőle. A színe nagyon szép, az állaga ruganyos, kicsit talán kevesebb kukoricadarával érdemes, úgy jobban megkelhet és tovább puha marad.

A hozzávalók körülbelül:

7-10 dkg kukoricadara
15 dkg félbarna kenyérlisztkeverék
13-15 dkg öregtészta
10-12 dkg simaliszt
2,5 dkgnyi porélesztő
só, cukor, 3 dl melegvíz
aszalt paradicsom (elhagyható)

Géppel kevertettem, abban is kelt, eztán kiborítottam. Nagyon kell lisztezni és csuda puha a tészta, gyúrásról nincs is szó, csak óvatos formázgatásról. A széleit próbálom behajtogatni, megszórom a paradicsomdarabkákkal és feltekerem az egészet, alig tudom áttenni a jénaiba, annyira lágy.
A jénait sütőpapírral kibéleltem. Ebben hagytam még kelni, bevágtam három helyen a tetejét, bespricceltem vizet a fedő alá meg a tésztára is és hideg sütőbe tettem. 200 fokon 45-50 percet sült. Szép sárgás a színe és helyenként előbukkannak benne a paradicsom darabkák.

Update: harmadik napra már nagyon besűrül a kenyér, érdemes hamarabb megenni. Vagy tényleg kevesebb kukoricadarával csinálni.

2010/10/15

kakaós csiga



vártam már, hogy végre elkészüljön. Hogy jobb legyen, mint a bolti. Hogy találjak egy tuti receptet. Azt találtam is Gabojszánál, ínycsiklandozót. Nekem picit tovább kell keleszteni és a sütési idő rövidebb. Lássuk. Kell hozzá:

55 dkg liszt
2 dl langyos tej, 1 ek cukor, 2,5 dkg élesztő
1 egész tojás
5 dkg vaj
5 dkg cukor, csipet só

töltelék: porcukor, kakaópor, 10 dkg olvasztott vaj
tetejére sütés közben: 1 dl cukros tej

A hozzávalókból ruganyos, kicsit kemény tésztát gyúrtam (élesztőt felfuttattam előtte) és félretettem, míg duplájára nem kelt.


Eztán kinyújtottam fél centisre, téglalap formára. Megkentem olvasztott vajjal, megszórtam a szitán át kakaóporral sűrűn, majd porcukorral, szintén sűrűn. 


Feltekertem, mint a beiglit és felszeltem 2 cm vastag szeletekre. Ezeket a sütőlapra fektettem, távolabb egymástól. Az adagból 2 tepsi lenne, én a másik felét még tekercs állapotban lefagyasztottam, remek friss reggeli lesz egyszer belőle.



Be a sütőbe még hidegen, aztán rákapcsoltam 180 fokra. Bent, ahogy melegedett, úgy kelt is a tészta. Kb. 15-20 perc, figyelni kell, ahogy barnul, kivenni és meglocsolni vaníliás cukros tejjel. Egy-két percre visszamehet. Gyorsan kihűl, gyorsan elfogy.



2010/10/13

krumplis pogácsa



a legutóbbi bejegyzés óta egy tisztító-fogyókúrát kezdtem, és hát ez nem kedvez a blogírásnak. Írhatnék a káposztalevesről, meg a káposztalevesről, meg a ... A család azért evett és ez a pogácsa is nekik készült (elsősorban. - a nyerstésztának ugyanis, tisztítás ide vagy oda, nem tudtam ellenállni).

Egy megbontott tejföl volt az oka mindennek. Van még az öregtésztámból is, használni kéne. Szép lassan egy jó tepsi pogácsát képzeltem el, és mindjárt meg is kerestem hozzá a receptet.

fél kg BL80 búzaliszt
1 pohár tejföl, kis tejszín, összesen 2 dl
1 ek só, 1 tojás,
5 dkg reszelt ementáli
2 db közepes krumpli
13 dkg vaj
3dkg élesztő, 2 ek öregtészta
fél dl langyos tej
kenéshez tojás, reszeltsajt

Ebből az adagból 2 tepsi lett volna, 2*16 db, én most csak a felét sütöttem meg, a többit mélyhűtöttem, mikor megkelt.
A krumplikat megpároltam, összetörtem, kihűtöttem. A lisztet a vajjal, sóval elmorzsoltam, ment bele a törtkrumpli, a tejföl, némi tejszín (maradék volt), és a felfuttatott élesztő langyos tejben cukorral, és 2 ek. öregtészta.

Ezekből egy remek állagú tészta lesz, jó gyúrni. Mikor homogén, ruganyos és sima, megpihentetem egy órán át legalább, de lehet tovább is. Majd átgyúrtam és elnégyeltem. Ez már a croissantnál is bejött, hogy hajtogatott tésztát legegyszerűbb úgy kapni, hogy mint egy palacsintatorta, egymásra pakolom a kinyújtott tésztalapokat. Most azzal tettem izgalmasabbá, hogy minden rétegét megkentem kis kacsazsírral (bocsánat érte! :)) és megszórtam reszelt ementálival. Az utolsó lapot persze nem.  Így réteges is, meg szép pöttyös is lesz tőle a tészta.

Eztán átnyújtottam és feltekertem majd még félbe is hajtottam. Kicsit megint pihent, aztán egy ujjnyi vastagra lapítottam, megkockáztam egy éles késsel (érdemes nagyon szabályosan, mert úgy látványos) és kiszaggattam olyan 5-6 cm átmérőssel. Tojással megkentem, felére szórtam a maradék reszelt sajtot jó vastagon, felét meg hagytam, hadd lássam a rácsot rajta. 200 fokon kisütöttem, ez 20 percig tartott, nem légkeveréssel.

Most itt illatozik az ebédlőben és várja a reggeli bevetését.

2010/10/05

Boldog szülinapot!

Boldog szülinapot, Kisfiam!

Torta hozzávalók:

bébi tejpép sűrűre keverve
kalács kockákra vágva
kölesgolyó
mert ezt mind meg tudja enni. :)

és egy forma, amiből ki tudom borítani

némi olajjal bekentem a formát és a feléig töltöttem tejbegrízzel. A tetejére kalácskockák kerültek (ez lesz az alja), pepitában raktam, egyiknek kifelé a barna héja, a másiknak befelé. Kis almalével meglocsoltam és összetapikoltam. Hűtőben pihent, majd a megfelelő pillanatban kiborítottam egy tányérra. Tetejére/oldalára kölesgolyók kerültek és az elmaradhatatlan szám: 1. Boldog szülinapot, Kisfiam!

almatorta

ma gyorsan kellett cselekednem. Ráadásul nem az én napom volt, ami az ügyességet illeti. A csirkés boltban ráadásul olyan zilált lehettem délelőtt, hogy még a sorban is előre engedtek... :)

Elő hát a mélyből a leveles tésztát! Kisodortam, kétfelé vágtam, belelapogattam az egyiket a szilikonba, másikat csak lazán a tetejére és be a hűtőbe pihenni.

Ezalatt 4 szép almát felkockáztam és vízzel, cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel feltettem párolódni. Mikor puha lett, kihűtöttem. A tésztát elő, és az aljára megszáradt lekvárt tettem szeletekben. Ez valamikor erdei szörp volt, de beleszáradt az üvegbe, ezért hívom most lekvárnak... Aztán a résekbe őszibaracklekvárt pakoltam, majd rá az almát, lé nélkül. Lefedtem a tészta másik felével.

200 fokos sütőben 20 perc alatt megsült. Megszórtam porcukorral. Gyermekem kis tortája mellé készült "felnőtt tortának".

2010/10/02

croissant


meglepetésképp igazi házi croissant-t terveztem készíteni. Limara azt mondja, van egy expressz változata, na lássuk csak. http://limarapeksege.blogspot.com/2009/03/express-croissant-reggelire.html

35 dkg simaliszt
fél pohár joghurt, 1 dl tej
fél kk só, 3 ek cukor, 1 tojás, 2,5 dkg élesztő
külön:
13 dkg hideg vaj

Péntek 6-kor kezdődik a műveletsor. Előkészítem a hozzávalókat, fél adagot készítek, ez is elég 8 db-hoz. (Utólag kiderül, hogy 16-hoz elegendő, mert kisebb tekercseket akartam, úgy könnyebb falni.) A hűtőben pihentetem, ahogy kell.
Aztán jön a hajtogatás helyetti rész. Este fél kilenc. 8 kis kupacra osztom a tésztát, egyenként kinyújtom kör alakúra és a lereszelt vajat (ez a zseniális fogás benne) emeletenként rászórom. Gyorsan kell dolgozni, mert a vaj összeáll az ujjbegyemen. Kaptam eztán egy viszonylag kicsi tortácskát - 8 lap tészta, közte a buckás vajreszelék. Hogy lesz ebből cikkekre vágható körtészta?!
Szépen nyujtófával ezután ellapítom - nagyon jó az állaga, szép sima és ruganyos tészta, persze lisztezem, de semmi vész. Kinyújtom  4 mm-re, formálódik a kör is. Eztán a pizzavágómmal dolgozom, és 16 körcikket vágok. A külső szélét egyenként még bevágom kb. 2 cm mélyen, hogy a tekerésnél tudjon ívben hajolni. Feltekercselem a széles végétől és mehet a hűtőbe egy éjszakára.

Persze hajnalban előbb ébredek a kelleténél és látom, hogy áramszünet van!!! Jaj. De szerencsére megoldódik és előmelegítem a sütőt, tojással bekenem a sütiket. Nálam a croissant-ok 20 perc alatt sülnek a 200 fokos sütőben szép pirosasra.
Kis üröm az örömben, hogy a legaljára a szilikonos formát teszem 4 croissantnal (mert már nem fért a tepsibe, mivel megkel még odabent is), ennek az alja, mármint a formának - elég. Lukasra. A romantikus reggeli croissant illatba egy kis égett szilikon vegyül. :) Pikáns.

De a croissant íze, az állaga, a színe - mintha egy bécsi kávéházban reggeliznénk! Legközelebb a vajból kicsit kevesebbet teszek bele, ne "izzadjon" annyira.

zöldbabfőzelék

ez egy színes zöldbabfőzelék, mert répát is kapott, zöldbab formára felszeletelve - hogy jobban mutasson a tányéron. (arányok ízlés szerint, vagy amennyi éppen van). A feltét fasírt, tegnapi nagymami-féle.

Olajon megfonnyasztottam a charlotte hagymát, aztán rádobtam a késéllel ellapított 2 fokhagyma gerizdet és a felkockázott füstölt sonkát. Hogy ütős legyen az alapleve. Eközben felszeltem a répát és azt is pirítottam velük. Ezalatt meghámoztam a zöldbabot, amíg ez tartott, meg is pirult minden a lábosban. Szórtam rá pirospaprikát, majd beleöntöttem a zöldbabot és elfedtem vízzel.

Rotyog. Tejföl jár bele még, ha kész.

zöldséges marha ánizskapormaggal

ez abból a fiatal borjúból van, amiből a boeuf bourguignon-om készült. Felkockáztam egy 35 dkg-nyit és besóztam, borsoztam. A répát, hagymát felcsíkoztam, a fokhagymát csak megnyomtam, 4 karika citromot vágtam, a karfiolt felbontottam kisebb rózsákra. Minden résztvevőt külön megpirítottam olajon, a husira kis lisztet szórtam. Ezután egybeöntöttem őket, és egy bögrényi vízzel nekiláttam megpárolni. Kapott még babérlevelet, borsot, szárított tárkonyt és ánizskapormagot.

Igen ám, de a zöldségek jóval hamarabb megpuhultak, pedig a marhacsíkok igen vékonykákra lettek felvágva. Sebaj, ismét kiválogattam a husit és még vízzel és egy csipetnyi marhalékockával megpuhítottam azt is.

Finom és laktató egytálétel, köret már nem is kell mellé. A különleges ízét a jól megpirított, megbarnított citrom adja az ánizskaporral közösen. Ezt most nem recept ihlette, hanem magam, de leginkább az ázsiai konyhához áll közel.

akkor lássuk:

35-40 dkg fiatal marhahusi
1-1 répa, gyökér,
fél fej karfiol
só, bors, tárkony, fokhagyma, ánizskapormag
citrom

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...