2010/11/25

házi marcipános trüffel



ezekkel a bonbonokkal aztán mindent meg lehet csinálni! A munkafolyamatokat több napra dobtam szét, mégsem ártottam vele. A marcipánmasszának jót is tesz, ha áll, hogy a rum és a citrusfélék jól átjárják az ízét. Nekem kicsit híg lett még másnap is, így daráltam bele egy kis kekszet, hogy jobban tudjam formázni. A trüffelkrém is jól eláll a hűtőben, másnap nekem megint fel kellett olvasztanom, mert túl összeállt. De lehet úgy is, hogy korábban kiveszed a hűtőből és aztán melegvizes kanállal szedegeted golyókra. Egy valamit nem lehet halogatni, a bevonásra szánt olvasztott csokit. (Bár dehogynem! :) A múltkorról megmaradt egy olvasztó edényke csokisan, azt a maradékot is tudom most hasznosítani.)



A bonbongyártás a halmazállapot művészete. A siker a tökéletes halmazállapotú hozzávalókon múlik. Az ihletet bonbonmániától kaptam, köszönet érte!
Emlékszem, amikor először vettem igazi belga bonbonokat, hát azoknak mennyei volt az ízük, és gyönyörű dobozban, gyönyörű fotókkal kellették magukat. Most én is ilyeneket készítettem, szerényen.


Felhasználtam hozzá:

1 adag marcipánmasszát
a trüffelkrémhez:
20 dkg csoki 70%
1 dl főzőtejszín
5 dkg vaj
rum, vaníliaaroma
fűszerek, ha bátor vagy (gyömbér, bors, mézeskeverék)
(ezeket az arányokat nyugodtan lehet lazán venni, csak keverd és megérzed, miből mennyi kell.)
a bevonáshoz:
5 dkg vaj
20 dkg csoki 70%
a díszítéshez:
fehércsoki, csokigyöngy, kakaópor, kókusz

Formázáshoz egy régi hűtőszekrényemből megmaradt tojástartó műanyag szolgált. Kikentem viszonylag vastagon, egy rétegben a formát és a mélyhűtőbe tettem 5 percre. Eztán belekanalaztam a trüffelkrémet a már megszilárdult kéregbe, ellapítottam. Majd mindegyik gödörbe behelyeztem egy marcipán tallért (kis gömböt szétlapítottam). Végül olvadt csokival lezártam a tetejét, kiskanállal egyengettem és ment vissza megint a mélyhűtőbe 5 percre. Ezután mikor kivettem, szinte kipattant a formából, tükörsima a dombormű teteje és gyönyörű! Akár díszítés nélkül is.

Két kocka fehércsokit is olvasztottam, felszívtam egy steril injekcióstűbe és díszítettem a bonbont.


Aztán hasonló eljárással megtöltöttem a jégkockatartót, ott lettek tisztán trüffelesek is, marcipán nélkül. És még mindig volt trüffelem, ezekből simán kicsi golyókat gyúrtam és úgy merült a csokiba, majd a díszítésekbe. Ezekből lettek a "kócos" kisgolyók.

Úgy látom, hogy Télapóra elkészültem az ajándékokkal, tele a hűtő bonbonokkal. Most következik advent első vasárnapjára a mézeskalács koszorú. A tészta már lapul a hűtőben.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...